Nyakunkon a Húsvét, így ha még nem kezdtél hozzá a készülődésnek, nem árt ha mihamarabb megteszed, mert aztán a tojásfestés és a sonka-tojás páros főzése mellett nem biztos, hogy marad időd, na és persze energiád kreatívkodni. Pedig az is része a húsvétnak, főleg ha gyerek is van a családban.
Mi sem lenne jobb program erre a hétvégére, mint egy szuper interaktív, ( spinner card ) képeslap készítése, akár egyedül, de akár gyerekkel is, bár bevallom így egy picit nehézkesebb :))
( Tipp: jómagam úgy szoktam gyerekkel dolgozni, hogy 1et csinál ő, amibe besegítek, és 1et én, amibe viszont ő nem segít be, így mindkettőnk jól jár, neki lesz egy saját készítésű alkotása, nekem pedig egy olyan alkotásom, amit nektek is be tudok mutatni)
Akkor vágjunk is bele, készítsük elő a képeslaphoz szükséges eszközöket, papírokat:
Hozzávalók:
- olló
- ragasztó (folyékony, vagy ragasztócsík)
- 2db A4 es papír
- mintás (scrapbook) papír
- cérna
- ceruza (esetleg radír)
Elkészítés menete:
1.) félbehajtok 1 db A4 es lapot, és a magasságából levágok egy csíkot úgy hogy 15 cm legyen a papírom.
Ekkor kapok egy kihajtható kis könyvszerű lapot. Ez lesz az alap amire dolgozok.
2.) a másik lapomnál ugyanezt megcsinálom, de mivel most nem szükséges a dupla oldal így a hajtás mentén elvágom. Ez az oldalam fog kerülni a főoldalam hátuljára.
3.) Az első oldalamat finoman félbe hajtom (nem húzom meg a hajtásélet! ) és kimérem a közepét, és egy tetszőleges nagyságú kör felét megrajzolom erre a félbehajtott lapra. Nekem ez a kör kb 7,5cm átmérőjű volt. Majd kivágom ezt a félkört.
4.) Vissza hajtom most ezt az oldalt, és picit elsimítom a meghajtott élet, hogy ne látszódjon annyira.
5.) Most ez alá az oldal alá beteszem az előzőekbe félbevágott lapomat, és arra körberajzolom ezt a kivágott kört. Majd azt is kivágom.
6.) a díszítő lapoknál ugyan ezeket a műveleteket megcsinálom. Tehát félbehajtom-félkört rárajzolom és kivágom. Ügyeljünk arra hogy az a papír, ami az alaplapunkra kerül, pontosan ugyanott legyen a félkörünk!
(ellenkező esetben úgy jártok mint én :))) hogy egy picit kilógott az alatta levő papír a körben. Ilyenkor nem kell azért pánikba esni, utólag is lehet korrigálni, szépen pici éles ollóval, vagy ha van művészkéssel körbe javítod)
6.) Még mindig nem ragasztunk, hanem most jön a tojás megrajzolása, és kivágása. Ha egy tojást megrajzoltál, akkor azt vágd ki fordítsd meg, és így rajzold körbe. Ez lesz a 2. tojásunk.
7.) A cérnából vágjál le kb 13 cm-t ( ha nagyobbat vágsz sem gond, a végén is korrigálhatod ).
8.) Ragaszt be a tojásodat folyékony ragasztóval és a közepére fektesd le a cérnát, ügyelve hogy nagyjából ugyan akkora cérna lógjon ki alul-felül.
Majd ragaszd rá a másik tojást!
9.) Az alap oldalam belső felébe fogjuk ezt most ragasztani. tehát hajtsd ki a képeslapodat és a bal oldalra ahol picit látszik is lehet a közepénél a hajtásod, oda kenj alulra és felülre is ragasztót. Ebbe ragaszd bele cérnát úgy, hogy feszes legyen!
10.) Most jöhet a belső oldalra a díszítő papír. Ez más egyéni ki hogy szeretné, én csíkokból raktam össze, de lehet sima egyszínű is. Ezt a papírt már ugye előzőekben kivágtad (a kört belőle), most ráragaszthatod. Próbálj minél pontosabb lenni, de ha kell utólag korrigálhatsz!
11.) Most az első lapra ugyan ezt megcsináljuk. Kivágjuk az elejére szánt mintás scrapbook papírunkból a kört, majd ráragasztjuk.
12.) a maradék oldalakat is beborítjuk, és készen is vagyunk.
13.) ahhoz, hogy pörögjön a tojás, picit be kell előtte forgatni. egy irányba tekerjünk rajta egy párat, és ha elengedjük, akkor kipörög! :)
Szuper kész is vagyunk!
Remélem sikerül Neked is elkészítened!
Jó alkotást!
Nóri